Betonozás és betoncsiszolás

Tisztelt látogatónk!

Szeretnénk ebben a cikkünkben Önt kissé részletesebben megismertetni az elkészült betonaljzat és a betoncsiszoláskor kialakuló felület összefüggéseivel. A csiszolt betonpadló végső megjelenése többféle lehet.

A betoncsiszolás végeredményét alapvetően 3 tényező kombinációja szabályozza.

A végső felület fénye, és struktúrális megjelenése, valamint színe. Egyszerűbben fogalmazva, hogy akarjuk e, kilátsszanak  a kavicsok  ( és ha igen- milyen mértékben ) vagy maradnánk e inkább a Loft jellegnél és szívesebben nézzük a cementszürke nyers betont.

Szinezni mindegyik verziót lehet, sőt játszani lehet megelőzően a betonhoz adagolt adalékanyagok, kavicsok méretével és fajtáival is. Sötétebb töltőanyag mint pl. bazalt, vagy gránit, zöld márvány zúzalék.. teljesen más végső megjelenést ad mint a világos töltőanyag.

Tehát először is azt érdemes eldönteni milyen padlót is szeretnénk, mert nem ugyanolyan előkészületek és betonozási mód szükséges mindegyik megjelenéshez, illetve a megjelenést elősegítő csiszolási módozathoz.  A betoncsiszolás technológiája alapvetően négyféle végső megjelenést alkalmaz. A következő pár sorban ezekről illetve az ezekhez tartozó betonozási tényezőkről lesz röviden szó.

Ahhoz, hogy betonpadlónk a csiszolás polírozás végeztével valóban esztétikus látványt nyújtson, érdemes a következő szabályokat betartani, betartatni a betonozó vállalkozóval.

Loft betonpadló :  

A Loft betonpadló felület csiszolása általában 4 fázisban történik. Tulajonképpen a felület felső rétege kerül csak finomitásra és polírozásra.

A felület készitésekor a következőket kell szem előtt tartani, mert különben a végeredmény nem lesz esztétikus.
Optimálisan steel trowellel ( széles acélsimító ) erőteljesen simára dolgozni, betárcsázni, vagy igény esetén az alkalmazott felület keményitő anyaggal beszórt felületet betárcsázni.
Tehát:
Beton minimum C20-C30.
A felületnek simának – egyenesnek ( sikpontosnak ) kell lennie ! / betárcsázás !

— és hogy miért ? .. —

Azért, mert a beton csiszolás-polírozás ezen módozatánál, csak a felület felső rétegét dolgozzuk meg ! Nem bontjuk meg a felső felületi réteget, mivel kifejezetten az a cél, hogy a kavicsok ne látszódjanak ki a betonból .. Tehát mintegy lábújjhegyen csiszolunk 🙂 Ha a betonozó nem vibrogerendával, simitógéppel vagy aranykezű mesterrel húzatta le egyenesre a felületet, akkor a csiszolás során  meg fog látszani az összes mélyedés, amit a vállalkozó nem dolgozott ki elég lelkiismeretesen .. és meg kell mondjam ez valóban nem egyszerű munka, ( a magyar vállalkozók kis százaléka képes csak rá úgy tűnik ) ugyanis ha nem sima a felület és síkra kell csiszoljuk, vagyis néhol mélyebben, néhol kevésbé mélyen, előfordulhat hogy a szerkezeti kavicsig jutunk és az néhol már kikandikál az aljzatból, mintha silver vagy gold felületet készitenénk, máshol viszont még a cementes felület látszik, és így a felület elég eklektikus lesz..

Ezen is lehet segíteni, önterülő nagyszilárdságú cementpadló terítésével de ez egy másik leírás témája

Loft padló

 

Kiskavicsos terrazzo:

Az ilyen stílusú  csiszolt betonpadló előálltása során a betoncsiszoló repertoárjából már előkerülnek a felület eltávolító fémkötésű gyémántszerszámok, a kavicsok láthatóságának elérése érdekében. A betonfelület elkészitésénél a szokásos tömöritésen felületi síkpontosságon és percíz kidolgozáson túl ( sarkok- szélek besimitása ) a betonfelület keménységére (C20-C30) és későbbi repedésmentességére (vasháló, műanyagszál, és dilatálás ) érdemes odafigyelni. –  Tudni kell ugyanis hogy a betoncsiszolásnál minél többet kell a szerszámot koptatni, felületet javítani, kémiai anyagokkal állagot javítani, .. logikusan annál magasabb az ár –  Érdemes tehát a betonozást jól elvégeztetni és akkor a felület is esztétikus és a betoncsiszolás ára sem lesz magasabb a vártnál.

Kisterrazzo esetében a felület mélycsiszolása és a kavicsok felszínre hozatala után ( akárcsak a tükörfényű esetében ) egy kezelt, jól takarítható ámde matt-selyem felületet hagyunk magunk mögött.

betoncsiszolás ár

Betoncsiszolás – Concrete polishing

Fényes Terrazzo

Alapvetően hasonló a  kivitel a bronze felülethez és ennek megfelelően a betonozási eljárásnál is oda kell figyelni a felület minél jobb tömörítettségére és szép kidolgozására, hiszen ez a módozat nem tartalmaz mélycsiszolást… Tehát akárcsak a többi eljárás esetében, a felületi egyenetlenségek itt is érdekességeket okozhatnak.  Ennél az eljárásnál azonban az előző módszerhez képest durvább szerszámtól kezdünk, melynek a célja a felület minimális megbontása a kavicskák kikandikálásának elősegítése .. Ennél a betonfelületnél, megjegyzem általában kisebb szemcseméretet szoktak alkalmazni a beton konzisztenciájának kialakításánál.  Miután sikerült a kavicskákat a felszínre csiszolni még 5 betoncsiszolási – polírozási fázist végzünk a végső magas fényig.

betoncsiszolás lakás

Tükörfényű padló

Hát itt aztán beleadunk apait anyait… Ez a betoncsiszolások full extrája ! – Magyarországon ezt a módszert használjuk leggyakrabban, gyakran kényszerüségből is, mert a magyarországi betonozás kultúrája a nagy átlagnál még nem jutott el arra a szintre amit a gold és bronze rendszer megkivánna .. sokszor találkozunk gyenge minőségű ( c12-c16 ) betonokkal, amik ráadásul léccel vagy ki tudja hogy lettek lehúzva , netán elrontották a betárcsázást és ezért a felületet ígyis úgyis vissza kell csiszolni jó esetben csak fél centi mélyen.. –  De mivel ennél a verziónál ez elvárás, így hát ez már nem gond. –

A tükörfényű betonpadló esetében tehát kicsiszoljuk teljesen a kavicsokat, mintegy terazzo – betont hozva létre, mely felületet a javítást és csiszolási fázisokat követve továbbiakban magas fényig polírozunk és felületkezelünk .. Így egy nagyon szép tükörfényes, esztétikus jól takarítható felület lesz a végeredmény !

betoncsiszolás után

 

Bármely felület kialakításában segítségére lehetünk, saját gépparkkal és szaktudással állunk szolgálatára.

Kérjük keressen minket a TEl : 06204939021 telefonszámon, (ha nem vesszük fel dolgozunk – kérjük küldjön sms-t), vagy küldjön emailt : info@superfloor.hu címre , vagy üzenetet a gyorskapcsolati ürlapon ITT

 

Related Posts